Európa Liga: Napoli - Dnipro

coppauefa1989.jpgMivel az Európa Liga sikerért jövőre Bajnokok Ligája indulás dukál, érdemes ráhajtani a trófeára. Valószínű ezt mind a négy, még versenyben lévő együttesnél vágják, ám azt hiszem ez nem még nem elég a végső sikerhez.

Napoli - Dnipro, 21:05

Akiknek szerintem lapot osztanak a négyből, az a Napoli, a Sevilla és a Fiorentina. Az ukrán Dnipro itt már nem rúghat labdába. Amennyiben mégis, akkor tátott pofival, álkapocs mozgatás nélkül teszek magamévá egy 5 kilós dinnyét.

Szóval ha az ukránok  nem, akkor kizárásos alapon csak Benítez fiai lehetnek ott a döntőben, ehhez az alapot pedig a mai odavágó adhatja meg, ahol érzésem és tudatlanságom azt mondatja, itt biza nem elég csak nyerni kedves nápolyi ifjak, közé kell pakolni azt a mennyiséget, ami megfelelő biztosíték lehet a Kijevben rendezendő, két hét múlva esedékes visszavágóra.   

Higuainék eddig egy kivételével mindegyik hazai EL meccsüket hozták, többségben voltak a hendis sikerek,  a Trabzon volt az, amelyik megúszta 1-0-val, de ott 4-0-ról indult a visszavágó. Az egyetlen veretlen a Wolfsburg volt, persze ez is érthető, hiszen az odavágón 4-1-re tömték ki a vendéglátót, így Callejonéknak Nápolyban csak a makulátlanság megőrzése lehetett a fő motiváció.

Myron Markevych csapata, kelet-európai banda révén igen szépet hasított eddig, de csak idáig, mert a STOP tábla itt fel lesz mutatva. A Dnipro is inkább hazai publikum előtt villogott, idegenben inkább csak annyit hozott, ami elég volt a továbblépéshez. Győzni pl. csak egyszer tudott, az azeri Karabakh ellen. 

A Wolfsburgban aratott 4-1-es sikerrel a nápolyiak igen kemény üzenetet dobtak Európa felé, persze ez még nem adja automatikusan a további sikereket, és az sem elfelejtendő, hogy a Dnipro azért az Olympiakosz, az Ajax és a Brugge testén keresztül jutott el az elődöntőig.

Nem lesz ez egyszerű menet, de a Napoli minőségibb kerete meg kell hogy oldja a hendit és meg is fogja oldani. Maradonáék után 26 évvel jól mutatna ismét egy európai kupa a vitrinben. 

Egy kis adalék még a végére, a Napoliban aki számít, az pályán lesz, a Dnipronak viszont Zozulya és Shakhov hiányával is számolni kell.

Tipp: Napoli -1,5
Odds: 2.25
Iroda: bet365

Eredmény: 1-1