BL: Barcelona - PSG

bfcpsgut.jpgIgazai csemegének ígérkezik a mai Barcelona - PSG ütközet a Camp Nouban, ahol az F csoport két továbbjutója ugrik egymásnak. A továbbjutás szempontjából tehát már nem érdekes a derbi, viszont nem mindegy, hogy ki zár majd a kvartett élén. Erről döntenek ma a felek, ahol klasszisok sora vár bevetésre.

Barcelona - PSG, 20:45


lionel-messi9-229x300.pngA katalán sztáregylet szeptember 30-án öt bajnoki és egy BL meccsel a háta mögött úgy utazott el Párizsba, hogy veretlen és kapott gól nélküli státuszuk volt. Na ennek a kettőnek szépen a hátsójára vertek, ugyanis az Ibrahimovic nélküli franciák 3-2-vel lemosták Messiéket. Azóta kiderült, hogy ha valami nem kóser a csapatnál, az talán a hátsó alakzat, ott még akadnak gondjai Enriquének. Ezt mutatta meg a Real Madrid (1-3) és a Celta Vigo (0-1) elleni bajnoki is, bár azon két bukta óta ismét szépen muzsikál a banda.

A mai vendégek remek szezont futnak, hiszen idén tétmeccsen még senki sem tudott felülkerekedni Blanc együttesén, igaz azt is meg kell jegyezni, hogy sok döntetlen befurakszik a győzelmek mellé. A Barcelonát biztosan fűti a visszavágás és a csoport elsőség megszerzésének a vágya, és akár el is ronthatják Cavaniék remek szériáját, mint ahogy tették ők is ezt szeptember végén Messiékkel.


Az a meccs jó iramú volt, sok góllal, temérdek klasszis labdarúgóval, mint ahogy a maitól is valami hasonlót lehet várni, ám ezt még megfejeli két figura. A szeptemberi meccsen ugyanis Luis Suarez (eltiltás) és Zlatan Ibrahimovic (sérülés) sem lehetett ott a pályán, viszont ma mindegyikőjük hozzátehet valamit a népszórakoztatáshoz.

cavani-psg-176x300.pngA hazaiaktól Messi a gólfelelős, sőt már BL gólrekorder, aki remek formában futballozik, az utóbbi időben csak úgy ontja magából a mesterhármasokat, míg a vendégeknél a svéd óriás a kihagyása alatt sem felejtette el a góllövés tudományát, hiszen visszatértével 3 meccs/4 gól a mutatója, és ott van még az uruguayi "El Matador" is, aki az idei BL-ben már ötöt hintett.   

Egyszóval várnám a gólokat. A Barcelona az APOEL elleni BL és a Celtával vívott bajnoki kivételével minden meccsen szerzett legalább két gólt, míg a vendégek csak az Evian otthonában játszott bajnokin nem talált be a kapuba, Matuidiék azon kívül mindenhol otthagyták a névjegyüket.

Luis Enrique az eltiltott Dani Alves és Rafinha, valamint a még mindig sérült Vermaelen játékával nem számolhat, a túloldalon Laurent Blanc pedig minden nagyágyúját pályára dobhatja, ugyanis párizsi oldalról csak Bahebeck nem bevethető.

Tipp: 2,5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Unibet

Eredmény: 3-1