SPFL: Ross County - Dundee United

erskine.jpgSkót bajnokit is rendeznek most pénteken, a Dundee United a Ross County otthonába látogat. A Dundee legutóbbi látogatása nem sikerült valami fényesre, Filip Kiss vezérletével ugyanis a Ross simán (3-0) otthon tartotta a három pontot. Vajon ma mire jutnak egymással a felek?

Ross County - Dundee United, 20:45

Formájukat tekintve a "Terroristák" becenévre hallgató vendégek valamivel jobban állnak, hiszen a legutóbbi öt forduló alatt pozitív mérleggel zártak, de ezt úgy, hogy a hazai meccseiket hozták, idegenben meg rendre elhasaltak, sőt az utolsó három idegenbeli meccsüket úgy vesztették el, hogy még gólt se tudtak rúgni. A Ross County ugyebár az utolsó helyen kullog, és bár nem következik egyenes arányban, de bizony a formája sem valami fényes. Ami idő alatt a Dundee 3-0-2-t hozott, addig a dingwalliak csak 1-1-3-ra voltak képesek. Még azt sem mondhatjuk, hogy a Global Energy stadion rettegett barlang lenne, hiszen hazai közönség előtt is csak egyszer tudtak nyerni a hatból, és ezen a fél tucat meccsen mindössze 5 gólra futotta Jervisék erejéből. A United idegenbeli mérlegét már említettem, a szezont jól kezdték távol a Tannadice parktól, Aberdeenben nyertek, a Celtic otthonában ki lehet kapni, arra nem kapja fel a fejét a világ, és jött két újabb győzelem, a St. Mirren pályán és a városi rivális, a Dundee FC elleni siker a Dens parkban. Viszont azóta nem nagyon megy, talán majd ma. Ahhoz viszont kellene a gól idegenben, ami ugye már három meccse nem jön. Szóval két, nem túl gólgyáros csapat meccsén mégis azt mondom, ma végre kiszakad a gólzsák, és jön az a mennyiségű gól, amire én vevő leszek, azaz 2,5 felett zárnak a felek, mint ahogy tették az utolsó két dingwalli találkozásuk alkalmával is. 2013 szeptemberében a Dundee 4-2-re gálázott, idén januárban, mint ahogy már az elején írtam, Filip Kiss duplájával és Arquin találatával a Ross gyepálta bele a Unitedet a Global Energy zöld gyepébe. 

A hazaiaktól Jervis, Kiss vagy Arquin, míg a vendégektől a török Çiftçi, Bilate, Dow vagy a személyes kedvencem, a hófehér bőrű, fura kinézetű, de tehetséges skót Erskine (fotó) iratkozhat fel a góllistára.

Egy kis Chris Erskine gólvadászat...

Jó kis derbi lesz ez!!!

Tipp: 2,5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Unibet

Eredmények: 2-3