Izlandi 3 fogásos!

izland.jpgEL napot tartanak a nemzetközi foci étlapján, én viszont köszönöm nem kérek belőle, inkább egy távoli ország, alacsonyabb osztályában próbálok egy jobb odds-ot megkaparintani magamnak és jóllakni vele. 3 fogást tartalmaz a mai kínálat, kicsit bele kóstolok mindegyikbe, remélem ízleni fog és nem látom viszont.

Akureyri-Throttur/ 2,5 over @ 1,45
Eredmény: 0-1

Leves gyanánt kezdjük egy könnyű fogással, melynek elfogyasztása nem okozhat túlságosan nagy gondot. De nézzük, hogy az izlandi séfünk milyen összetevőkből hozza nekünk össze eme remek ételt. A hazai csapatot eddig 12-szer tálalták fel a kedves vendégnek, az ízleléseken eddig 28:18 arányban sikerült megterhelni a fogyasztója gyomrát, ami szervírozásonként bőven 3 fölött van. Hazai földön ez a mutató 15:10-et mutat. A mai szemlén az ellenfele ebben a nézetben 19:14-et tud "csak" felmutatni. Vendégségben sem szeppen meg, 9 alkalommal szomorították a házigazdájukat, míg csak 6-ot engedtek, ez kereken 3 gól/meccs. Ezek az átlagok is mutatják, hogy a két alapanyag finoman lesz fűszerezve, de még sem túl durván. Kezdésként jobbat nem is tudnék elképzelni, egy finom, forró levesnél.

Akranes-Grindavik/ Akranes @ 1,80
Eredmény: 2-0

akranes.jpgMásodik fogásként a megszokottól eltérően a desszertet teszik elénk a hűvös északi pincérek...náluk így megy ez, nincs mit tenni. Ezt a meccset egy jó somlói galuskához tudnám hasonlítani. A piskóta szerepét most a vendégek játsszák majd el, nyakon öntve jó sok csokival, a tetején pedig a fehér tejszínhab foglal helyet, mint a vadász az elejtett vad fölött. Hogy honnan is jött ez a hasonlat, a tabellára pillantva láthatjuk, hogy az Akranes 8 ponttal többet gyűjtve ellenfelénél a 2. helyen tanyázik, míg a mai piskóta az utolsó előtti. A sütemény elfogyasztása nem lesz annyira egyszerű, mint ahogy egy jó somlói leküzdése a bőséges főétel után sem az. Viszont érzem annyira jobb csapatnak a hazaiakat, hogy a lefújást követően elismeréssel az arcunkon csettinthessünk a levegőbe.

Haukar-Kopavogur/ döntetlen @ 3,20
Eredmény: 4-1

csülök.jpgA végére hagytam az est főételét, egy igazi finom, ámbár a gyomornak nehéz, a bográcsban főtt csülkös pörkölt. A fő alapanyag, a csülök, ebből most kettő is akad. A haukar-i az utolsó 5 hazai találásból 2-szer megfeküdte szurkolói gyomrát, 2-szer viszont nagyon finom lett (ez úgy fél füllel hallottam), míg egyszer nem aratott nagy sikert, volt akinek bejött, és volt akinek nem, ez van, mindig nem lehet hibátlan. A tabellán pontosan 7-tel kevesebb ponttal állnak, mint a mai vendégeik. De nézzük, hogy ők eddig hogy főztek. A bajnokságban a 4. helyen várják a mai ízversenyt. Vendégségben eddig 6-szor jártak, fele-fele arányban győzték le az aktuális ellenfelüket és voltak kénytelenek fejet hajtani a házigazda szakácsnak. Az eredmény és a meccs időpontjából adódóan könnyen kénytelenek leszünk kisebb gyomor problémákkal küzdve álomra hajtani fejünket, de hát egyszer élünk, akkor együnk finomakat!