Dán dinamit a vérem! Célkeresztben a mai dán kettes meccsek

silkeborgfans2.jpgKevés olyan bajnokság van már Európában, ahol a vége felé közeledik a pontvadászat, és még találni téttel bíró mérkőzéseket, viszont Dániában a másodosztályú labdakergetős NordicBet Ligaen még ilyen. Ennek mi nagyon örülünk, hiszen akkor innen még lehet válogatni olyan derbiket, bár sok infóval nem rendelkezünk ezekről a csapatokról, ahova beleölhetjük a pénzünket.

Csütörtök délután teljes fordulót rendeznek, öt meccset 15:00-kor, egyet pedig 17:15-kor indítanak útjára a sípmesterek. A 15:00 órás meccsek közül érdemes lehet kiszakítani kettőt, valamint a különcöt is érdemes lesz mellépakolni. Az összes mérkőzés szerepel a Tippmix kínálatban is, így a tippjeinket akár ott is (vagyis a Pro-n) meg lehet fogadni.

Höbro - Marienlyst / Höbro -1,5 @ 1.525
Eredmény: 3-0

A Höbro a bajnoki címért megy és a feljutásért hajt, ám iparkodnia kell, hiszen a Lyngby ott liheg a nyakukon. A formájuk mostanság nem túl fényes, ám egy Marienlyst egy rossz formával sem lehet akadály. A már tuti kieső vendégeket mindenki agyba-főbe veri, sőt gólokkal, így hát csak nem lehet akadály egy Höbro-nak sem gólokkal verni a mezőny leggyengébbikét.

Fredericia - Lyngby / Lyngby DNB @ 1.53
Eredmény: 2-0

A jelenleg csak az első kettőt üldöző Lyngbynek, amely a kék helyek egyikére pályázik, azaz a Superligába való feljutásra hajaz, nagyon kellene ma a három pont. Ugyanis ha ma nem nyernek, és a Höbro, valamint a Silkeborg hozza a "kötelezőt", akkor jövőre nagy valószínűséggel búcsút inthet elsőosztályú álmainak. A Fredericiát kedvelik amúgy, hiszen évek óta jó szájízzel hagyják el a pályát a Fredericia elleni 90 percek után. A hazaiak csak a 8. helyen állnak, de kiesési gondjaik már nem lesznek, így nyugodtan várhatják az esélyesebb vendégeket. Hiszek a statisztikákban, és bízom a Lyngby jó formájában, de azért halál tutira nem mennék velük, ám egy DNB-be jók lehetnek.

Silkeborg - Vejle / Silkeborg @ 1.57
Eredmény: 2-2

A másik bajnokesélyes, a Silkeborg játszik késő délután 17:15-kor azzal a Vejlével, akinek már nem sok dolga maradt a hátralévő fordulókban, ha csak annyi nem, hogy odapiszkítson azoknak a csapatoknak, akik még hajtanak valamiért. Ez a mai pont ilyen, ezért kicsit félős a meccs, de bízom benne, hogy a Silkeborg hazai pályán, ahol az utóbbi három meccsét egyaránt győztesen hozta le, nem botlik meg. Bár legutóbb ezt gondoltam a Höbro - Vejle párosításról is, akkor bizony belerondított a szelvényembe a Vejle. Remélem kétszer csak nem tesznek velem ilyet.

0529 dán2_1.png