Pintér és tanítványai a Nagyerdőben felrobbantják a dán dinamitot

6-0.jpgA magyar labdarúgó válogatott március 5. után is megméretteti magát egy skandináv együttessel, most nevezetesen a dánokkal. Anno márciusban Finnországot láttuk vendégül, akik bizony nem voltak túl kedvesek a vendéglátójukhoz, ugyanis Rudolf Gergely góljára kettővel válaszoltak és győztesen hagyták el Győr városát. A helyszín most nem a főváros egyik stadionja lesz és nem is a legutóbbi ETO park, hanem a nemrégiben átadott debreceni Nagyerdei Stadion, ahova természetesen teltházat várnak magyar fiaink.

A magyar és dán válogatott eddig 10 alkalommal mérte össze az erejét, amiből négyszer Magyarország adott otthont a randevúnak, 5-ször Dániában meccseltek, egy alkalommal pedig a 64-es Európa bajnokságon, a Camp Nouban mérték össze, ki a legény a gáton. Ami örömteli a statisztikákban, hogy kishazánkban még nem tudtak nyerni a dán dinamitok, egyszer sikerült nekik a bravúr, és pontot csentek, ez a csúfság 2008-ban a 2010-es vb-selejtezőn fordult velünk elő. A szokásokat szeretjük, és reméljük, hogy ez a veretlenség ma is megmarad. 

Amikor legutóbb egymásnak ugrott a két nemzeti tizenegy, akkor mi örülhettünk, igaz az egy tétnélküli vb-selejtező volt, szintén a 2010-es dél-afrikai össznépi fociünnepre való izmozás jegyében. Lehet hogy a dánok már sz..tak bele, na de akkor is nyerni tudtunk egy nálunk jóval előrébb jegyzett együttes ellen. Ja és köszi neked Buzsáky Ákos, ő volt akkor a mi mesterlövészünk.

Pintér Attila szövetségi kapitány ma játszatja csapatát második alkalommal, és minden bizonnyal már nem a vereség tudatában szeretne nyilatkozni az M1-nek, amely ÉLŐ-ben közvetíti a mérkőzést.
"Remek munkát végeztek a fiúk az elmúlt napokban, ezért nagyon bízom a jó eredményben" - nyilatkozta Pinyő mester a Hajdú Online-nak.

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

hun-den.jpgFotó: partyzoo.hu

Egy kis érdekesség még a végére. Magyarország legnagyobb győzelmét 1963-ban aratta, Sándor Csikar vezérletével 6-0-ra lezúztuk a dánokat, de szép is lenne ma egy ilyen, vagy csak egy kicsit is hasonló eredmény.

Dánia legnagyobb sikere csak kétgólosra sikeredett, az viszont kétszer is összejött nekik, ennél nagyobb diadalt nem tudtak még összehozni.

Kicsit körbekukkantottam, hogy egyes sportfogadós-szavazós oldalon hogyan is állnak hozzá ehhez a meccshez az olvasók.

Magyarország döntetlen Dánia
scometix.jpg 11% 5% 84%
oddsportal.gif 33% 29% 38%
63.jpg 15% 10% 75%

 

Tippvadászat tippek:

Mivel a magyar foci még mindig a múltból él, és abból jók vagyunk, ezért ma nem kapunk ki, ehhez azonban gólt is kell szerezni, mert Eriksen bever egyet szabadrúgásból. / Mindkét csapat szerez gólt @ 1.83

Előbbi okfejtésből adódóan... / Magyarország vagy döntetlen @ 1.61

Eredmény: 2-2