La Liga: Getafe - Sevilla

getafe-sevilla.pngJön a La Liga utolsó előtti fordulója. Elől nagy a tülekedés, még nyitott a harc a bajnoki trófeáért, de a tabella végén is akadnak még kérdőjelek, ilyen például a Getafe helyzete is, amelynek a mai meccséből szeretnék egy kis pénzecskét becserkészni. A Coliseum Alfonso Perezben ma a kiesés elől menekülő Getafe a szerdán az Európa Liga döntőben hivatalos Sevillát látja vendégül.

Getafe - Sevilla / Getafe @ 1.80
La Liga, 2014-05-11 19:00
Eredmény: 1-0

A tabellára pillantva, ahol látható, hogy a Getafe a 18., míg a Sevilla az 5. pozíciót foglalja el, az az első gondolatom támadt, hogy itt bizony nem sok sót fognak megenni a hazai labdarúgók, hiszen a Sevilla nem csak hogy jobb játékosállománnyal rendelkezik, hanem a spanyol pontvadászaton kívül Európában is letette idén a névjegyét.

lafita.jpgA Getafe az utóbbi időben igen jól és eredményesen kezdett el futballozni, valószínűleg érezték, hogy ha itt a véghajrában nem mutatnak fel valamit, akkor bizony jövőre a Segunda Division mezőnyét kell hogy erősítsék. Cosmin Contra érkeztével (márciusban váltotta a Betis elleni bukta után Luis Garcia-t) hétről-hétre pengésebb focit játszanak a madridiak, ám ennek csak az utolsó három kanyarban lett meg az eredménye, ahol a jó foci már pontokkal párosult. A román mester egy Granada elleni 3-3-mal kezdett, majd jött két vállalható vereség (Bilbao, Villarreal), aztán Valenciában meglepetés győzelemnek örülhettek Lafitáék. Jó induló lett volna ez a siker, ám az Elche otthonában elszenvedett vereség azt mutatta, valamit még csiszolni kell a játékon. A Realtól ki lehet kapni, és innentől számítjuk a három meccs óta tartó nem túl hosszú, de mégis veretlen szériát. Két idegenbeli pontrablás (Levante és Barcelona!!!), valamint egy hazai siker a Malaga ellen. Az utolsó Nou Camp-os pontszerzés nagyon nagy löketet adhat a fiúknak itt az utolsó két fordulóban.

A Sevilla csapatáról csak annyit, hogy a bajnokságban mostanság nem megy túl jól, vereség a Bilbaótól, iksz a "Sárga tengeralattjáróval", miközben az EL elődöntőből is úgy mentek csak tovább, hogy a hazai 2-0-ás előnyüket Valenciában 26 perc alatt eladták, és 20 percig kiesésre álltak, mivel Mathieu a 70. minutában előnyhöz juttatta a "Denevéreket", ám M'Bia a 94. percben megmentette a Sevillát.

Unai Emery fiai nem hiszem hogy túl fitt állapotban lehetnek így az idény vége felé közeledve, hiszen a Sevilla augusztus óta heti kétszer is megmérettetik, és mivel jövő szerdán Torinóban jön a csapat legfontosabb mérkőzése, nem hinném, hogy a legjobb 11 fut majd ki a Coliseum Alfonso Perez-be. Kell az erő, na és persze az sem mellékes, hogy ha a legjobbak nem lépnek pályára, akkor a sérülés veszélye is kisebb, sőt közelít a nullához.

europa liga torino final.jpg

Szóval ez nekem már bőven elég ahhoz, hogy a hazaiakat részesítsem előnyben, és ebben még az is megerősít, hogy a Sevillának nem a legkedvencebb stadionja a Perez, hiszen az andalúzok 2008 óta nem tudtak nyerni Madridban, azóta öt vizitjük volt, amiből négy alkalommal is vereséget szenvedtek.

Lehetne amúgy számolgatni, ki kivel mit játszhat az utolsó fordulókban, mert hát igen sűrű a mezőny az alsóházban, de a Getafének elsősorban magával kell foglalkoznia, mert jelen pillanatban ők állnak a piros zónában.

laliga alsohaz.png

A kiesés elkerüléséért küzdő Getafe célja az Európa Liga döntőre készülő, valószínűsíthetően tartalékos Sevilla ellen csakis a győzelem lehet az üdvözítő.