Serie A: Torino - Udinese

cerci-immobile.jpgAz olasz bajnokság mai játéknapján az egyik ütközetnél nagyon tuti tipp néz ki, hiszen a Torino, amely az Európa Liga indulásért hajt, azt az Udinesét fogadja, amely már a bajnokság végét várja, mert sok teendője már nincs idén.

Torino - Udinese / Torino @ 1.91
Serie A, 2014-04-27 15:00
Eredmény: 2-0

A Torinonak február végén és március elején volt egy kisebb hullámvölgye, de annak már vége, hiszen az azóta lejátszott hat bajnokin csak Rómában kapott ki, ott ahol nem szégyen pont nélkül távozni. Utolsó három hazai meccsükön diadalmaskodtak Cerciék, ott ahol ma az az Udinese vendégszerepel, amelynek semmilyen tétje nincs ennek a bajnokinak.
A Torinonak ezt nagyon kötelező siker kell hogy legyen, hiszen még el kell menni ahhoz a Chievohoz, amely kerülni akarja a Serie B-t, majd a Parmával meccsel az EL-ért, és a legvégén a Fiorentina házában kellene helytállni, tehát ebből a programból ezt a mait tutira hoznia kell Immobilééknek. Az Udinese amúgy jó alany azoknak akik őket fogadják, hiszen Di Nataléék nem kedvelik elhagyni Udinét. Idén mindössze három győzelmük van csak, a Sassuolo, a Livorno és a Bologna hajtott fejet az Udinese előtt, hát nem egy veretes névsor. Ez a hazai ajándéknak tűnik.

Ősszel Cerciék Udinében is nyerni tudtak, akkor Farnerud és Immobile oktatott, előbbi ma sérülése miatt nem léphet pályára, viszont a két főbika, Cerci és a Immobile ma is riogatni fogja Scuffetet, és nem kétlem hogy ki jön ki jobban a párharcból, gyanítom hogy nem az olasz kapus.