Hönefoss - Brann Bergen

korcsmar_1.jpgHétfő estére maradt még egy bajnoki a Tippeligaen 15. fordulójából. A vendéglátók féltávnál nem állnak valami jól, éppen hogy elkerülik az osztályozós pozíciót, a Brann Bergen viszont ott nyomul közvetlenül az élboly mögött, és hogy miért nem jut nekik előrébb hely, arra mindjárt fény derül.

honefoss.png Hönefoss - Brann Bergen brannbergen.png
Tippeligaen, 19:00
Tipp: Brann Bergen (2.65)
unibet.png
Eredmény: 1-1

A hazaiakról pár szóban annyit, hogy csak azért nem állnak az osztályozós helyen, mert vasárnap a Lilleström kikapott Trondheimben a Rosenborgtól, így a gólkülönbségüknek köszönhetően játszott meccs nélkül beelőzték a Lilleströmöt. A Hönesfoss eddig 15 pontot gyűjtött, ebből nyolc hazai közönség előtt került be a közösbe, hét pedig távol az AKA arénától. A nyolc pont zöme inkább a tabella második feléhez tartozó csapatok ellen jött össze, bár az első hazai meccsükön simán lenyomták a jelenleg listavezető Strömsgodset-et, Kovács Péter csapatát. Leif Gunnar Smerud mester a Brann ellen két emberére nem számíthat, a védelemből Groven és Mora nem lesz ott a keretben, mint ahogy a mester sem ül le a kispadra (az okát nem sikerült kiderítenem).

A Brann Bergen egy igen érdekes színfoltja az idei norvég elsőosztályú pontvadászatnak, hiszen Korcsmár Zsolték eddig 24 pontot gyűjtöttek be, ezt mind odahaza a Brann stadionban. Idegenben játszottak hat mérkőzést, mind a hat alkalommal alulmaradtak. Nagyjából tehát úgy kell kalkulálni a bergeni csapattal, hogy ha otthon játszik akkor a győzelmükre, ha idegenbe mennek akkor a vereségükre érdemes fogadni. Gólmutatójuk is igen fura, amíg a Brannban 21/3 a rúgott/kapott gólmutató, addig idegenben mintha béklyó kerülne a lábakra, hiszen a 2/15 igencsak megalázónak tűnik. Aki ma nem vesz részt a Hönefoss elleni ütközetben, az nem más mint M. Johnsson, illetve Wangberg (bár ő sok vizet eddig nem zavart). Na de vajon ez meddig mehet így, meddig zajlanak úgy az idegenbeli meccseik, hogy pontatlanul térnek vissza Bergenbe?

Nálam most fogyott el a "türelem", a Hönefoss pont jó alany kell hogy legyen ahhoz, hogy Korcsmárék begyűjtsék első idegenbeli bajnoki pontjaikat. Akinek mersze van, tartson velem...