Pécsi MFC - Diósgyőri VTK

Bejegyzés alcíme...

Az NB1 29. fordulójának zárómeccsét hétfőn 18:30-tól a PMFC-MATIAS stadionban két, az idei bajnokságra a saját maguk által kitűzött célnak nem megfelelőt produkáló, azaz alulteljesítő csapat, a Pécs és a Diósgyőr vívja. A Pécs egy esetleges sikerrel is marad a helyén, a 13. pozícióban, míg a DVTK egy esetleges vendég győzelemmel megelőzheti az Újpestet, de az is csak a 9. helyre elég. Vajon mire számíthatunk a két, mondhatni csalódott csapat utolsó előtti bajnoki mérkőzésén?

A Pécs mint mondottam a 13. helyről vág bele a Diósgyőr elleni meccsnek, utolsó hazai fellépésükön illene szépen búcsúzniuk saját drukkereiktől, akik idén nem sok jót kaptak kedvenceiktől. A Pécs az otthoni mutatóban a legrosszabb csapatként végzett, és azért nem az Egri FC-t mondom, hiszen szerencsétlen Németh Norbiék egyetlen egyszer sem tudtak pályára lépni a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, hiszen egész évben idegenben vívták szélmalom harcukat.

A Pécs vezetőedzője, Lőrincz Emil is elmondta a klub honlapján, hogy a szakmai stábbal együtt nem örülnek a hazai rossz szériának, és hogy ez a csapat jobban is tudna teljesíteni.

Lőrincz Emil többek között még arról is említést tett, hogy bízik a hazai eredménytelenség megszakadásában.

És ahogy a nyilatkozatban elhangzik, bizony a DVTK sem büszkélkedhet az idei idegenbeli mutatóival, hiszen mindössze egy győzelmet (a váci Egerben) tudtak csak Rudolfék begyűjteni. Ebben a Pápa, a Siófok és az Eger sem rosszabb, nekik is csak egyetlen sikerük van távol az otthonuktól, max. csak annyival, hogy a Diósgyőriek többször tudtak döntetlenre menteni meccseket, mint a tabella alján porosodó utolsó három csapat.

Szóval ma késő délután összecsap egy a hazai pályától rettegő (az utolsó ötből csak egyet, a Pápa ellenit nyerték meg Wittrédiék), és egy idegenbe nem szívesen kiruccanó (az utolsó ötből csak egy döntetlenre, a Kaposvár ellen volt képes a brigád), és egyben eredménytelen csapat, vagyis nagyon kinéz egy mindenkinek megfelelő döntetlen. Vagy esetleg ma valaki előrukkol valami újjal, valami váratlannal? Vagy tényleg jó lesz az iksz, és inkább agyaljunk azon, hogy mi lesz jövőre, és jó lenne ha ezt az évet már letudnánk, elfelejtenénk?

A döntetlen amúgy remekül fizet, bár a Tippmixen a szokásos ötöskötés tiltás van a meccsen, de az új TippmixPro már szabad kezet ad, singleben is lehet fogadni. Hogy ez miért van így, számomra nagy talány.

040 5 Pécs - Diósgyőr 2.30 3.05 2.59

Én viszont a mai napra azt gondoltam ki, - bár meg kell jegyeznem, hogy ez az a meccs, amely igen nehezen belőhető -, hogy mind a hazai, mind a vendég csapat leteszi a névjegyét, esetleg az a csoda is megtörténhet, hogy valamelyikük kettő gólt is szerez, így számomra a 2 vagy 3 gól opció tűnik a legmegfelelőbbnek.

Tipp: 2 vagy 3 gól
Odds: 2.00

Eredmény: 2-1

A mérkőzést a Sport1 ÉLŐ-ben adja, viszont ha nem vagy TV közelben, de van neted, semmi gond, ÉLŐ szöveges közvetítést olvashatsz az Onlajnok.com-on!

http://onlajny.s3.amazonaws.com/css/img/2_sport_logohu.png

Címkék: magyar foci