Sampdoria - Internazionale

Lega_Calcio.pngA mai napon az olasz elsőosztályú labdarúgó bajnokságban is rendeznek egy összecsapást, a 29. fordulóból elmaradt Sampdoria - Internazionale összecsapásra ma kerítenek sort a felek. Forma alapján első blikkre egy bitang nagy ikszet penderítenék a tipp rubrikába, ám mivel nem ezen az úton indulok el, tovább után a tippemre is fény derül.

sampdoria.png Sampdoria - Internazionale inter.png

Serie A, 2013.04.03. 18:30

Tipp: mindkét csapat szerez gólt (1.83)
Eredmény: 0-2

A Sampdoria a gyönyörű idénykezdet után, első öt kanyar veretlenül, szép kis lejtmenetet produkált. Hét egymást követő fordulóban elfelejtett nyerni az együttes, de még egy ikszre se volt hajlandó a genovai együttes. Kicsit észhez tértek három fordulón kerseztül, majd ismét vissza a süllyesztőbe. A téli szünet jól esett nekik, hiszen újév első bajnokiján egyből elkapták a Juvét Torinóban, és azóta szép egyenletes produkcióval állnak ki hétről-hétre. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a Luigi Ferrarisban öt hete nem nyert senki.

Az Inter egy kis hullámvasúttal indított, viszont idegenben jobban ment nekik az első pár kanyarban mint Milánóban. Aztán jött egy olyan időszak, amikor azt hittük, hogy ezt az Intert már nem lehet megverni, hiszen hét fordulón keresztül csak nyerőt produkáltak Zanettiék. Ezen időszak alatt lenyomták a Fiorentinát, az akkor még gyengén produkáló Milant, a mai ellenfelet, valamint a Juventust is. ezen időszak végeztével aztán került mindenféle eredmény a milánói pontgyűjtő kosárba, és most ott tartunk, hogy az Inter az európai kupahelyekért csatázik.

Mi legyen akkor ezzel a mai meccsel? Mire adjuk a tippet? Nálam leginkább az iksz az amire tennék magot, de  ma inkább úgy döntöttem, hogy a gólok opcióból választok. Ezen belül is az egyik kedvencemre, a mindkét csapat gólt szerez lehetőségre, és hogy ezt miért? Először is az őszi meccset alapul véve (3-2), valamint hogy a Sampdoria 14/9 alkalommal volt eredményes a Luigi Ferraris-ban, míg az Internazionale ezen mutatóban igen parádés, hiszen az eddigi 15 kirándulás alkalmával 12-szer eredményesnek bizonyult. És hogy még jobban fényesítsem a tippet, a Samp az utóbbi négy hazai, illetve az Inter ugyanennyi idegenbeli fellépésén 100%-ot nyújtott, vagyis eredményesnek bizonyultak a csapatok.