Anglia - San Marino

generic-england-rooney-welbeck_3200162.jpgSzeptemberben elkezdődtek a 2016-os Európa bajnoki selejtezők, csütörtökön pedig már a második fordulónak ugrik neki jó pár nemzeti válogatott. Köztük az angolok is, akik egy nem túl acélos nemzeti tizenegyet fogadnak a Wembleyben, San Marino-t. Legutóbb alaposan kitömték a világ egyik legkisebb országának nemzeti tizenegyét, most is ebben van a bizodalom. 

Anglia - San Marino, 20:45

Sokat azt hiszem nem kell okoskodni ezen meccs kapcsán, hiszen az erőviszonyok adottak, amikor azt kérdezik ezzel a mérkőzéssel kapcsolatosan, hogy ki fog nyerni, még az is, aki nem ért a focihoz, rávágja hogy Anglia. Na ja, sima ügy, na de erre mi a túrót fogadjunk? Hazai, hát persze, 1000 Ft-ra ad is 5 Ft-ot, nem érdekel.

Viszont szerintem a gólokra akár lehetne alapozni. Amennyiben abból indulok ki, hogy egy éva az Angolok 8-0-ra bucizták San Marinót, méghozzá a Stadio Olimpico de Serravalle-ban, na ez adhat egy jó alapot.

A háromoroszlánosok az első fordulóban a csoport, szerintem 2. legerősebbjét, Svájcot verték 2-0-ra, tették mindezt idegenben, akkor elmondható, hogy jól vannak Rooneyék. Na de amíg az angolok vigadtak, addig San Marino is 2-0-t ért el, igaz ők veréssel fejezték be az első kört, aki gonoszkodott velük az Litvánia volt, akiket meg a San Marino után a 2. leggyengébbnek vélek ebben a csoportban.

Azt gondolom, ha Sterlingék már az első félidőben elkapják a fonalat, és hamar góllal nyitnak, mint tették ezt 2013 márciusában is, akkor már az első félidőben alaposan megszórhatják a vendégeket. Tippem ennek fényében...

Tipp: 1. félidőben 2,5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: bet365

Eredmény: 5-0 (2-0)