Vörösök és farkasok

Untitled.jpgKét foci nagyágyú szombati bajnoki meccsét kombináltam egy kettesbe, amely ha minden klapool, egy duplát érhet. Egyikük a Balotellivel megerősödött liverpooli vörösök sikere az Anfield Roadon, ahol egy mumust kell legyőzni, a másik favoritom pedig a farkasoknak becézett római AS parádéja Empoliban. Hajrá Vörösök, gyerünk Farkasok!

Liverpool - Aston Villa, 18:30

A Liverpool ma az Anfielden azt az Aston Villát fogadja, amely csapat ellen általában megakad a jól működő gépezet, a Villa a Pool otthonában jól szokott mozogni, már négy éve annak, hogy Gerrardék Liverpoolban tudták tartani a három pontot. A birminghamiek idén igen masszívnak tűnnek, jelenleg a bronzot akasztanák Westwoodék nyakába. Két győzelemmel és egy döntetlennek köszönhető a jelenlegi 3. helyük. Nyerni tudtak pl. a minden évben kőkemény, a Britanniában kegyetlen Stoke City otthonában is. Még csak egy gólt kaptak, igaz elől nem kápráztatnak, három meccsen három rúgott gól szerénykedik.

o-FULHAM-LIVERPOOL-facebook.jpg

A Pool eddig hozott egy kötelezőt, a Southampton ellen, a Citytől ki lehet kapni, ám a White Hart Lane-n aratott 3-0-ás siker nagy löketet adhat erre a mai meccsre. Balotelli ne volt ott a válogatott meccsen, Liverpoolban edzegetett, pályára lépett a Wolves elleni felkészülésin is, és ma tőle várják a gólt, gólokat, főleg hogy nincs Sturridge. A Pool első számú csatára mellett még Skrtel, Johnson és Allen marad ki a mai sikert hozó mérkőzésből, vendég oldalról pedig a holland válogatott Vlaar és Benteke a nagy név aki távol marad, bár Vlaar már lehet hogy játszik ma. Hazai sikert jósolok erre a mérkőzésre.

Tipp: Liverpool
Odds: 1.30
Eredmény: 0-1


Empoli - AS Roma, 18:30

Az AS Roma egy Fiorentina elleni 2-0-ás sikerrel kezdte meg a 2014/15-ös olasz pontvadászatot, míg az Empoli, a mai házigazda, egyben idei újonc Udinében kapott ki hasonló arányban az első fordulóban. Az AS Roma igen izmos gárda benyomását kelti, olyan arcok kergetik őrületbe az ellenfelek védelmeit, mint Gervinho, Totti, Iturbe, Destro, Florenzi és Ljajic, ezen hatosból szinte bármelyik trió pályára lépése igen nagy veszélyt jelenthet az Empoli kapujára.

Francesco-Totti-anoto-victoria-Roma_LNCIMA20140317_0204_28.jpg

Amire azonban figyelnie kell Rudy Garcia mesternek, hogy a Romának jövő héten már BL meccsen lesz jelenése, úgy hogy az "öreg" lehet nem lesz kezdő, viszont hogy meccsben legyen, a hajrára simán jöhet Totti. Viszont ha mégsem kap lehetőséget, ez a Roma akkor is kegyetlenül erős, simán, hasonlóan az első fordulós produktumhoz, akár gólokkal is nyerhet Empoliban. Az újoncnak a tisztes helytállás maradhat csak, de érzésem szerint ezt a feladatot csak úgy tudják teljesíteni, ha mondjuk csak egy góllal maradnak alul. Bátrabbaknak mehet a hendikepes római siker, én azonban megelégszem egy sima kettessel.

Tipp: AS Roma
Odds: 1.61
Eredmény: 0-2

 

Eredő: 2.10

Iroda: bet365