Vébémeccs nélkül fogadok overt!

180x150-Under-Over-2.5_0.jpgJavában zajlik a brazíliai labdarúgó világbajnokság, ám most egy kis levegővételhez jutunk, ugyanis a csapatok lezavarták a nyolcaddöntőt, a negyeddöntőkig pedig van pár nap pause, pontosabban kettőt szünetelünk, úgyhogy addig más vizekre kell evezni, már ha nem bírjuk ki péntekig fogadás nélkül.

Kuopio PS - Jaro
Veikkausliiga, 17:30

A vébé mellett más területeken is zajlik az élet, így megy ez például az északi nyelvrokonainknál is, a finneknél, ahol rendesen benne vannak a történésekben, ugyanis ma már a 18. fordulót rendezik meg az ott csak Veikkausliigának keresztelt elsőosztályú labdarúgó bajnokságban.

Az egyik kiszemeltem a mai bajnokik közül a Kuopio PS - Jaro lett, ugyanis ez a két jómadár igen jó kis meccseket, gólokban gazdagot szokott összehozni. A finn bajnokság idén is úgy tűnik hamar eldőlt, hiszen a HJK előnye már most 15 pontra rúg, a többi izgalmas dolog csak mögöttük történhet. Lehet harcolni a 2. és 3. helyekért, ami jó kis Európa Liga helyet ér, és ebbe a harcba kíván majd beleszólni a mai két résztvevőnk is. A Kuopio PS-nek és a Jaronak is egyaránt 24 pontja van, hárommal vannak elmaradva a 3. helyezett, újonc SJK mögött. Szoros csata várható tehát, és remélhetőleg ezt gólokkal fűszerezik meg a csapatok, akik egymás ellen leginkább a 2,5 overt preferálják. Erre számítok ma is, remélem nem hagynak cserben. Utóbbi hat meccsükből öt alkalommal is az over volt a nyerő.

Tipp: 2,5 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: bet365

Eredmény: 1-1