A Vörös ördögök elejtik a sivatagi rókákat

BEL-ALG.jpgA H-csoportban is megkezdik a fiúk a világbajnokságot, ahol két európai, egy afriikai és egy ázsiai csapat található. A csoport favoritja természetesen a belga együttes, akiket a torna titkos favoritja titulussal illetnek. A másik európai csapat, Oroszország nagy valószínűséggel a csoport 2. helyéért viaskodik majd, és szerintem akik ebben nagy ellenfelek lesznek, az a Bentaleb fémjelezte Algéria lesz.

Belgium - Algéria
H csoport, 18:00

lukaku.jpgMarc Wilmots együttese ma délután 18:00-kor Algéria ellen kezdi meg a várva várt nagy menetelést, és az előzetesek szerint magabiztosan húzhatja be a három pontot. A csapat célja, hogy legalább olyan szépen domborítsanak, mint tették azt a nagy elődök 1986-ban Mexikóban, akkor Vercauterenék a négy közé masíroztak be. A csapat sztárokkal telitűzdelt, elég csak megemlíteni a Chelsea kiválóságát, Hazardot, az Everton gólzsákját, Lukakut, a Manchester Cityvel bajnoki címet nyerő Kompany-t, vagy a kapuban mindig magabiztos, csapatával az Atletico Madriddal BL döntőt játszó, valamint spanyol bajnok Courtois-t, de még sorolhatnánk a sok iiváló labdarúgót. A vb-re való kijutásban sem nagyon akadályozták őket, hiszen az A selejtező csoportot veretlenül zárták, mindössze két alkalommal adtak oda pontot az ellenfeleknek, és gólt is alig kaptak Kompanyék, Courtois mindössze négyszer szedte ki a lasztit a hálóból, ami 10 mérkőzésen igen jó teljesítmény, és egynél többet egy meccsen sem kapott. A selejtezők befejeztével játszottak pár barátságos meccset, ott azonban nem sok babér termett Mertenséknek, viszont a Brazíliába utazás előtti hetekben már kezdte a nyerő arcát mutatni az együttes. Luxemburg, Svédország és Tunézia is meghajolt a belgák nagyobb tudása előtt, és valószínű ezt a remek szériát próbálja továbbvinni Marc Wilmots sérüléstől mentes csapat az Algéria elleni nyitómeccsükön.

feghouli.jpgAlgéria korábban is járt már világbajnokságon, ez lesz a 4. színre lépése a sivatagi rókáknak 1982, 1986 és 2010 után. A csapat a csoportból még soha nem jutott tovább, viszont most úgy gondolom, bennük van a továbblépés lehetősége. Vahid Halilhodzic kapitány leginkább a légiósokra építette mostani csapatát, világklasszist azonban ne nagyon keresgessünk, mert za nem nagyon akad az algériai keretben, viszont jól csengő nevek, akik topbajnokságokban játszanak, na belőlük azért akad jó pár. Aki követi az európai foci, annak jól csengő név lehet Brahimi (Granada), Laszen (Getafe), Feguli (Valencia), Tajder (Internazionale), Bentaleb (Tottenham), Szudani (Dinamo Zagreb) vagy Szlimani (Sporting). Feguliék a selejtezős csoportjukat simán nyerték, majd azt követően az E csoport győztesével, Burkina Fasóval kellett oda-vissza megmérkőzni a brazíliai repülőjegyért, amit végül idegenben lőtt több góllal sikerült kivívni. A Brazíliába utazó csapat a kiutazást megelőzően az örményekkel és a románokkalé játszott felkészülésit, és mind a kettő együttest legyőzték, ami azért jó előjel lehet ehhez a nem túl erős csoporthoz. A belgák kiemelkednek, a másik három csapat között pedig nem tátong szakadék, így akár az afrikaiak először élhetik túl a csoportkört, bár ahhoz az első lépcsőfokot nem Marc Wilmots együttese ellen fogja megtenni.

A belgák hozzák a meccset, és nálam még az is benne van a pakliban, hogy több góllal lépik le Lukakuék Tajderéket.

Tipp: Belgium -1 (AH)
Odds: 1.69
Iroda: betsafe

Eredmény: 2-1