Djokovic - Gulbis csata a Roland Garros döntőért

gulbis_djokovic.jpgA volt világelső szerb Novak Djokovic és a lett Ernests Gulbis is szettveszteség nélkül jutott be az elődöntőbe a Roland Garroson, a francia nyílt teniszbajnokságon, ahol ma "összevesznek" a döntőért. A mai nap másik nagy derbijét a Court Philippe Chatrier természetesen a másik férfi elődöntő, a Nadal - Murray szolgáltatja majd.

Ernests Gulbis - Novak Djokovic

Az ATP-rangsorban második Djokovic - akinek a Grand Slam  trófeagyűjteményéből már csak a párizsi hiányzik - a kanadai Milos Raonicot verte (7-5, 7-6, 6-4), és pályafutása hatodik elődöntőjére készülhet a Roland Garroson. A szerb következő ellenfele a korábban a svájci urat, Roger Federert is búcsúztató, 25 éves Gulbis lesz, aki 28. kiemeltként kezdte el idei RG-s karrierjét, a vártnál könnyebben győzte le a hatodik helyen kiemelt cseh Tomas Berdychet (6-3, 6-2, 6-4).

Megkérdeztem az egyik teniszes ismerősömet, mire is számíthatunk ezen a mai meccsen, úgy, hogy nekem már megvolt erre a meccsre a saját tippem. Ő azt mondta, hát ez bármennyire is jó most Gulbis, bizony sima 3-0 lesz Djokovicnak. Szerinte valami hasonló eredmény születhet, mint ahogy a lett elkalapálta Berdychet. Hozzátette még azt is, hogy Djoko marha jól kezelte Raonic nagy szerváit és hát a labdamenetekben is jobbnak érzi a szerbet. És még egy fontos adalék, hogy ha Gulbisnak esetleg elmegy a kedve, könnyen benne lehet a párharcban egy sima szett is. Na ez az én bajom, hiszen nekem mindegy ki nyer, jó és szoros meccs legyen, hiszen a kiötlött tippem is erről szól. Ami Djokoban megvan, az Gulbisnak is fegyvere, eléggé rámenős és egoista a pályán. És ami még Ernests hendijéhez esetleg jól jöhet, az a jó szervája, vagyis remélem benne lehet a meccsben a szoros szettek kiharcolása, hasonló mint amit Raonic ellen is vívott Djokovic. 

Nem egy a "Nap tuti tippje" gondolat, de kalandoroknak mindenképpen ajánlott.

Tipp: Ernests Gulbis +6,5 game
Odds: 1.70

Eredmény: 1-3 (3-6, 3-6, 6-3, 3-6)