Hoffenheim - Kaiserslautern

hoffenheim-kaisers.jpgA mai napon rendezik az első mérkőzést a Bundesliga osztályozón, ahol a Hoffenheim és a Kaiserslautern méri össze az erejét. Az egyértelmű esélyes nálam természetesen a Bundesligás Hoffenheim, hiszen ők azért komolyabb meccseken edződtek egész évben, mint másodosztályú vetélytársuk. A hazai pálya előnye és a nem túl jó előjelekkel készülő Kaisers miatt ma itt én a hazai sikert látom beikszelendőnek.

hoffenheim.png Hoffenheim - Kaiserslautern kaiserslautern.png
Bundesliga osztályozó, 2013.05.23. 20:30
Tipp: Hoffenheim (2.00)
Eredmény: 3-1

Elnézve a hazaiak Bremen (2-2), valamint a Dortmund (1-2) elleni (a Borussiának persze tét nélküli volt) utolsó idegenbeli meccsét, azt kell mondjam, hogy a Hoffenheim az, aki marad a Bundesligában. A Kaiserslautern is szépen futott, és ért be a 3. helyre, bár ahhoz képest nem nagy cucc, hogy azt senki nem veszélyeztette, hiszen az 1. FC Köln, az 1860 München és a St. Pauli is maga alatt teljesített, így csak a Hertha BSC és az Eintracht Braunschweig volt az akivel viaskodott, de még azt sem nevezném annak, hiszen a 2. Braunschweig kilenc, a bajnok Hertha pedig 18 pontot vert a vörös ördögökre. 

A hazai pálya előnye jót tehet a csapatnak, viszont a tét súlya alatt meg is roppanhat az együttes. A vendégeknél alapemberek hiányoznak (Simunek, Azaouagh, Bunjaku), míg a Hoffenheim edzője, Markus Gisdol mindenkit harcba küldhet, vagyis ez is inkább a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét.

Szerintem a Hoffenheim ma előnyt szerez, amit a visszavágón is megtart és lehet örömködni az új Bundesligás idénynek.