Debreceni VSC - Vasas

mk.jpgKedden 18:00-kor Magyar Kupa elődöntő visszavágót rendeznek Debrecenben, ahol a Loki az odavágón szerzett három gólos előnyét szeretné megtartani, vagy esetlegesen növelni a Vasas-sal szemben. Ám ha ez nem sikerülne a házigazdáknak, akkor is maximum olyan eredményt elérni, ami elég kell hogy legyen a döntőhöz. A Vasas-nál elkönyvelték, hogy a döntőbe jutás egy irgalmatlan nagy csodával érne fel, azonban a Fáy utcából nem feltartott kézzel érkeznek az Oláh Gábor utcába a piros-kék legények.

dvsc.png Debrecen - Vasas vasasfc.png
Magyar Kupa elődöntő visszavágó, 18:00
Tipp: Vasas +1,5 (2.025)
Eredmény: 3-1

Mondhatjuk azt is, hogy Kondás Elemér legénysége fél lábbal már a Magyar Kupa fináléjában érezheti magát, hiszen az idegenben elért 3-0-ás siker csak erre a megállapításra enged következtetni.

A dvsc.hu oldalon a Loki vezetőedzője így nyilatkozott:

"Nem szabad sokat foglalkozni azzal, hogy milyen előnnyel várjuk az összecsapást, inkább úgy kell játszani, mintha nulla-nulla lenne a párharc állása".

Hát igen ezt kell mondani ilyenkor, de nagy valószínűséggel a mester fejében inkább már a hétvégi Videoton elleni bajnoki rangadó jár, és ennek szellemében a mai mérkőzésen a Loki bár tuti erős csapattal áll fel, de nem olyannal mintha ez mondjuk egy ki-ki meccs lenne. A csapatban nagy valószínűséggel helyet kapnak majd a bajnokságban kevesebb lehetőséghez jutó labdarúgók is, akik örülnek majd, hiszen lehetőség nyílik a bizonyításra.

A Vasasnál nagyjából elkönyvelték, hogy a kupadöntő már csak álom, de azért az ilyenkor használatos jelzővel, az esélytelenek nyugalmával illetett csapat valószínű odateszi magát, és meg akarja szorongatni a Debrecent. Dirk Berger, a Vasas edzője is jó néhány fiatal tehetségnek bizalmat fog szavazni, és mint elmondta, bár a továbbjutás már nem elvárás a csapattal szemben, de a remény persze él, ám a jó játék, és egy szoros meccs, egy iksz vagy netalántán egy sovány győzelem már kötelező feladatnak tekintendő.

Egy kis bravúr senkinek sem fog ártani..., és ezt mindenki értse úgy ahogy akarja.