Rosenborg - Start

tippeligaen.pngA Tippeligaen 4. fordulójának nyitómeccsét pénteken rendezik Trondheimben, ahol az első számú norvég egylet a Rosenborg az IF Start-ot látja vendégül. Mind a két együttes jól kezdte a bajnokságot, egymással is remek meccseket szoktak játszani, remélhetőleg ma sem adják alább és a hagyományokhoz méltóan pazar derbit rittyentenek a nyitómeccsen.

rosenborg.png Rosenborg - Start start.png
Tippeligaen, 2013.04.12. 19:00
Tipp: over 3,5 gól (2.20)
Eredmény: 1-1

Rosenborg egész jól kezdte a szezont, három kör alatt begyűjtött három győzelmet, és 3-as gólátlagot hozott össze. Az első fordulóban még csak 1-0-ra nyert az Odd Grenland ellen, majd következett a Brann Bergen és a Sogndal, mindegyikük benyalt egy négyest.

A Start is a nevéhez méltóan jól startolt, kétszer játszott hazai közönség előt. A Hönefoss nem okozott gondot (3-2), a Tromsö azonban pontot csent Kristiansandból (2-2).

Ha abból indulok ki hogy a Rosenborg támadóegysége milyen hatékony (3-as gólátlag), valamint hogy a Startnak gondjai vannak a védekezéssel (2-es bekapott gólátlag), és hogy a múltban Trondheimben milyen meccseket játszottak egymással, nem nagyon szokták visszafogni magukat (kép), el tudom képzelni hogy a mai meccsükön a 3,5-es over akár ismét összejöhet.

rosenborg-start.png