Basel - Tottenham Hotspur

el_1.jpgEgy héttel ezelőtt az Európa Liga odavágók eredményei közül engem leginkább a Basel pontszerzése lepett meg, nem gondoltam volna, hogy a Spurs előny híján utazik majd a mai visszavágóra. Viszont a továbbjutás még nem dőlt el, max. csak annyi történt, hogy a Baselnek több eredmény kedvez mint a londoniaknak. A Tottenhamben simán van annyi erő, hogy lenyomja a piros-kék szupercsapatot és örömmel konstatálja, hogy jöhet a pénteki sorsolás.

basel.png Basel - Tottenham Hotspur tottenham.png
Európa Liga, 2013.04.11. 21:05
Tipp: Tottenham DNB (2.25)
Eredmény: 2-2

Nehezen tudom elképzelni, hogy két meccs alapján a svájci bajnokcsapat jobbnak bizonyul a Premier League jelenlegi negyedik helyezettje ellen, pedig van rá sansz nem is kicsi, hiszen a Spursnek csak a sok gólos döntetlen, vagy a győzelem segíthet. A két meccsből egyet sem nyernek Adebayorék? Hát igen, elképzelhető. Hiszen nem elég hogy minimális hátránnyal indulnak csatába, még az is nyomasztja őket, hogy jó pár fontos láncszem kiesett a gépezetből. Nem lesz ott Bázelben sem Gallas, sem Lennon, sem Defoe, de talán aki a leginkább hiányzik majd, ő nem más, mint a sok topklub által már körüludvarolt walesi szupersztárrá avanzsált Gareth Bale.

Amiben bízhatnak a Spurs drukkerek, hogy a csapat eddig igenis komolyan vette az Európa Ligát, hiszen az eddig lejátszott 11 összecsapásból csak egyet, az Inter elleni visszavágót bukta el. Vagyis jó passzban vannak, bár akkor Bale is a színpadon volt, aki egymaga már három góllal járult hozzá az eddigi sikerekhez, meg hát lassan ő már olyan lesz, mint Messi a Barcelonának, hogy elég ha csak a pályán van a többiek mentálisan erősebbnek érzik magukat.

A Premier Leagueban három londoni csapat viaskodik a dobogóért, és a vele járó automatikus BL indulásért, ez fő cél a Tottenhamnél, de biztosan szívesebben vernék a mellüket úgy egy jövő évi BL indulással, hogy mellette begyűjtöttek egy európai kupatrófeát.

A Basel már jó régóta a porondon van, 17 meccset vívtak már meg idén Murat Yakin tanítványai. Még nyár elején a BL-selejtezőkkel indítottak, majd csatlakoztak az EL mezőnyéhez, miután a CFR Cluj nem engedte be őket az álmok kapuján. Emellett a Basel szintén komoly bajnoki viaskodás közepette van, a Grasshoppers csapatával karöltve nyomul a bajnoki cím felé, és még a svájci kupában is végig fennmaradtak a vízen, mivel májusban döntő vár a csapatra. Szóval van már pár meccs a svájci lábakban is, előbb-utóbb azok is begörcsölnek...

Mindent egybevetve inkább a Baselnek áll a zászló, ám én hiszek a csodákban, a jobb csapatban, a nagyobb győzni akarásban (na persze ezt nem lehet lemérni, mint a krumplit a piacon) és hogy a Tottenham nem áll meg a nyolc között és beevez a legjobb négy közé. Ha esetleg mégsem sikerülne nyernie az Észak-londoni brigádnak, besül a gépezet és csak egy ikszre futja, akkor is a pénzünk nem vész oda, jó nekünk a DNB.

To Dare Is To Do, vagyis merni annyi, mint megtenni!